Szijasztok! Éppen most értem haza...egy hosszú útról. Már délután elindultunk, de csak most értem haza. Kicsit mesélek nektek milyen szemmel láthatod az esti tájat a hátsó ülésről.
Egészen idáig aludtam......mikor felébredtem már sötét volt, és a fele utat meg is tettük. Na de sebaj, elég érdekesnek ígérkezik így is a táj. Nem sokat látni, és ez benne a pláne! A kocsi fényszórója igyekszik megvilágítani az elöttünk levő pár száz métert és utána szépen lassan minden a sötétsége veszik. Olyan, mintha futnál, hogy elérd a sötétséget, de bármilyen gyorsan mész, ő mindig előttd jár. Amikor erre gondoltam egy kellemes borzongás fut rajtad át. Tudod, olyan amitől annyira nem is félsz, bár ilyesztő Te mégis látni szeretnéd, aztán mikor már ott vagy, hogy elérted a sötétéget felébred benned a borzongó, jeges félelem. Távol, a számtóföldeken túl, kisebb fénypontocskák csoportjai láthatók. Ezek a városok. Sok apró. alacsony fénypont, akár csak millió szentjánosbogár, éa vannak ott valamivel magasabb dolgok is, az emeletes házak. Az is lehet, hogy bevásárlóközpontok, amik így ki vannak világítva. Ha ilyet láttam meleg nyugodtság öntötte el a lelkemet. Azok a meleg, sárgás fények biztonságérzetet sugároztak. Ahol ilyet nem látni az országút melletti szántóföldek csak sötét tengereknek látszanak és néha felcsillan bennül egy-egy fényfolt. Ezek a tanyák, hiszen ott is kell valami,a mi megvilágítja az emberek lelkét, és biztonsággal tölti el.
Most megyek, de később folytatom! Ígérem! Kommenteljetek!!!!
